Elérhetőség Naptárunk
Főoldal arrow Tudományos műhelyek
Tudományos műhelyek

A Mérnöki Kar egyik legfőbb célja közelebb hozni a régió gazdasági szereplőihez a modern tudomány eredményeit, eligazodást nyújtva a technológiai fejlődés nemzetközi tendenciáiban. A kutatás területén a kutatóközpontok működtetésével a Mérnöki Kar olyan szervezeti struktúrát hozott létre, amelyben a gazdasági partnerek folyamatos ellenőrzést gyakorolhatnak a kutatási témák indításától kezdve a folyamatos szakmai felügyeleten keresztül a végső minősítésig. Korszerű eszközeink és tapasztalt kutatóink lehetővé tették számos külső partnerrel együttműködések és közös projektek kezdeményezését és indítását, melyek közül kiemelkednek a RET és a két Kooperációs Kutatási Központ által végzett tevékenységek. A Kar erőssége a rendelkezésre álló korszerű és sokrétű eszközállomány valamint sokéves tudományos és ipari tapasztalattal rendelkező munkatársak. Az egyénileg indítható pályázatok sikere is jelzi, hogy a Kar egyre nagyobb mértékben vesz részt a vállalatok által preferált alkalmazott kutatásokban. A Mérnöki Kar kapcsolatai egyaránt kiterjednek az akadémiai intézetekre, a hasonló profilú egyetemekre és a vállalati kutatóhelyekre. Az eredményes kutatási együttműködés az alapja az évi 1 Mrd Ft feletti pályázati és kutatási megbízásokból származó kari bevételeknek.


ANYAGMÉRNÖKI INTÉZET (VIDEÓ)

FIZIKA INTÉZET(VIDEÓ)

GÉPÉSZMÉRNÖKI INTÉZET (VIDEÓ)

KÉMIA INTÉZET (VIDEÓ)

KÖRNYEZETMÉRNÖKI INTÉZET


KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET (
VIDEÓ)


RADIOKÉMIAI ÉS RADIOÖKOLÓGIAI INTÉZET


VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS FOLYAMATMÉRNÖKI INTÉZET

 
 
  • Hun
  • Eng
Főoldal
Felvételizőknek
Bemutatkozunk
Kutató Kar minősítés
Felsőoktatási Minőségi Díj
Képzéseink
Intézetek és Tanszékek
Tudományos műhelyek
Doktori Iskolák
Kari TDK
Hallgatóinknak
Oktatóinknak
Rendezvények
Tanulmányi rendszerek
Adatbázisok
Tehetséggondozás
Szakképzési hozzájárulás
Blog
Alapítványok

Keresés

Bejelentkező űrlap






Elfelejtette a jelszavát?